Az autóipar mai tendenciáit nézve nyugodtan fogalmazhatunk úgy, hogy „meglepő” hír jelent meg minap a Stellantis konszern weboldalán: az óriásvállalat ernyője alá tartozó Fiat ugyanis lágy hibrid rendszerrel kiegészített, benzinmotoros változatban is elérhetővé teszi a néhány éve már kizárólag elektromosként kínált, új generációs 500-as modellt. Az Auto Check center szervizhálózat legújabb cikkében annak igyekszünk utánajárni, mi állhat a stratégiai döntés hátterében, és mit lehet már tudni a Fiat 500 Hybridről.
Mint az sokak számára ismert, az olasz márka korábban radikális irányváltást tett, amikor 2020-ban tisztán villanyautóként mutatta be a vadonatúj 500-ast, előrevetítve ezzel, hogy az ikonikus kisautó a jövőben már csak elektromos verzióban készül majd. Most azonban, mintegy fél évtized elteltével, alighanem a piac visszajelzéseit és a szabályozói környezet változásait is figyelembe véve a torinóiak visszanyúltak a belsőégésű motorokhoz – igaz, azért enyhén elektrifikált formában.
A most bevezetett 500 Hybrid egy 1.0 literes, háromhengeres, 70 lóerős benzines motort használ, amely mellé egy 12 voltos lágyhibrid rendszer társul. Ez utóbbi egyebek mellett segíti a gyorsításokat, javítja a fogyasztást és lehetővé teszi, hogy rövid időszakokra a hagyományos motor leálljon – például fékezéskor vagy lámpánál várakozva.
A döntés egyik kulcsindoka vélhetően nem más, mint hogy az 500e gyártási költségei (és így az ára is) jelentősen meghaladják a belsőégésű változatét, így sok olyan vásárló, aki korábban egy elérhető árú Fiat 500-ban gondolkodott, az utóbbi években kiszorult a potenciális vevőkörből. A Fiat tehát a most bejelentett lépéssel próbálhatja meg ismét visszacsábítani őket – úgy, hogy közben megtartja az új generációs modell előnyeit a modern platformtól, a friss dizájnon át a magasabb biztonsági szintig. A hibrid verzió külsőleg ugyanazokat a formai jegyeket viseli, mint a „villanyos testvére” – természetesen leszámítva a plusz hűtőrácsot, valamint azt, hogy a töltőcsatlakozó helyett egy klasszikus tanksapkát találunk a karosszérián.
A gyártás még idén elindul a Mirafiori üzemben, azaz ugyanott, ahol az elektromos változat is készül. A Stellantis csoport háza táján egyébként nem példanélküli, hogy ugyanazon a platformon többféle hajtásláncot kínálnak, a gyártási hatékonyság és a piaci igények maximális kielégítése érdekében. A hibrid Fiat 500 nem meglepő módon jóval olcsóbb lesz, mint a tisztán elektromos verzió (a sajtóban megjelent becslések 17 ezer euróról, azaz átszámítva nagyjából 6,8 millió forintról szólnak), így a modell visszakerülhet az elérhető városi kisautók közé – azaz oda, ahová a névelődök révén korábban több mint 6 évtizeden át tartozott.