Ha az ember van annyira szerencsés, hogy szembejön vele egy olyan, kiváló állapotú, legendás autó, amelyet már évtizedek óta nem gyártanak, a nagy csodálkozás utáni első gondolata alighanem valami olyasmi, hogy: „milyen jól tartja magát a korához képest.” Pedig könnyen lehet, hogy az illető csak némi átverés áldozata lett, manapság ugyanis egyre több gyártó készíti el nagy klasszikusainak „után gyártott” verzióját.
A sorba most éppen a Ford állt be, amely 50 példányban dobja piacra az 1960-as évek egyik álomautóját, a GT40-est, korhű kivitelben, de vadonatúj alkatrészekkel. Az ok egyszerű: a vásárlói igény megvan rá, ezért megfelelő áron (amely a hírek szerint forintban kifejezve csaknem 100 milliós lesz) bőven megéri nekik „felmelegíteni” a régi sikerreceptet.
Másrészt pedig a gyártók se szeretnék, ha ezek a patinás modellek végleg eltűnnének az utakról. Márpedig, mivel többségüket a tulajdonosaik még ma is szívesen használják, az állomány nagy része közel lehet a végleges elkoptatáshoz. Hiszen ne feledjük, a GT40-esek eredetileg 1964 és 1970 között gördültek le a futószalagokról, vagyis legifjabb egyedeik is nagyon közel vannak a félévszázados korhoz.
A meglehetősen rövid gyártási időszak ellenére a modell nem akármilyen karriert futott be. 1966-ban – mindössze harmadik nekifutásra – megnyerték vele a Le Mans-i 24 órás versenyt, megtörve a Ferrarik hat éve tartó hegemóniáját. A Ford GT40 a következő esztendőkben is tarolt a leghíresebb megbízhatósági versenyen, pedig 1969-ben, utolsó diadala évében, már nála – lóerőt tekintve – jóval izmosabb kocsikkal kellett felvegye a kesztyűt.
Persze a GT40 sem volt éppen gyenge: nyolchengeres, 4,7 literes motor hajtotta, amely a maga 310 lóerőjével 5,5 másodperc alatt gyorsította 100 km/h-ra az autót. Egy időben ez a modell tartotta a Ford háza táján a sebességi rekordot, ugyanis 323 km/h-s tempóra volt képes – mi tagadás, nem rossz adatok ezek még így bő 50 év távlatából sem. Érdekesség, hogy a típus nevében a 40-es szám a 40 hüvelykes (azaz kicsivel több, mint 1 méteres) magasságára utal.
Nem csoda, hogy a versenypályán sikert sikerre halmozó jármű utcai változatai is kapósak lettek, az évek során összesen 133 darabot adtak el belőlük. Ez a széria kap most kései folytatást, amit az is jelez, hogy az alvázak számozását most ott kezdik el, ahol annak idején abbahagyták – így könnyen azonosíthatóak lesznek az eredeti és a most épített példányok. A leendő vevőknek némi mozgásterük is van, választhatnak például a Ford 5 és 7 liter közötti, V8-as, Roush tuningos motorjai közül, de eldönthetik azt is, utcai- vagy verseny kivitelben óhajtják megvásárolni álmaik autóját.