Az elektromos autóknál az egy feltöltéssel megtehető maximális távolság az egyik legfontosabb tényezőnek számít. Ennek mérésére léteznek hivatalos szabványok, de a gyártók értelemszerűen szeretnék bebizonyítani, hogy a járműveikből többet is ki lehet hozni, mint amit az általánosan elismert tesztek mutatnak. A Volkswagennek most egész meggyőzően sikerült demonstrálni: az ID. 3 számára az 500 kilométer sem lehetetlen!

Több mint 40 éves korszak zárult le most a Formula–1-es Williams istállónál, az eddig családi kézben lévő csapatot ugyanis megvásárolta a Dorilton Capital nevű amerikai befektetőcég. Az újdonsült tulajdonos célja visszarepíteni a szebb napokat látott brit gárda autóit az élmezőnybe, amelytől az utóbbi években kis túlzással fényévekre kerültek. Mindezt úgy, hogy a márka múltját közben szeretnék tiszteletben tartani.

Ha a tömegautó kifejezést halljuk, akkor Európában talán a VW és márkái ugranak be a legtöbb embernek, de világviszonylatban sanszos, hogy a Toyota lesz a „befutó”, főleg, hogy – miközben a németeknek ott a Skoda, a Seat, az Audi, és még számos márka – a legtöbb kocsijukat a saját nevük alatt értékesítik. Épp ezért meglepő, ha a Toyota nevét egy forintban 800 milliós Hypersport kocsival összefüggésben hallja az ember. Pedig nagy cég, nagy lehetőségek.

A Bentayga kétségkívül a patinás Bentley márka közelmúltjának legnagyobb sikertörténete, a 2016-ban debütált luxus crossover pedig most jelentős megújuláson megy át. Az első ezzel kapcsolatos hírekben még csak a 4.0 literes, nyolchengeres változat frissítéséről volt szó, a minap aztán kiderült: érkezik az új Speed verzió is, hatliteres, W12-es ikerturbós motorral és sportkocsikat megszégyenítő dinamikával.

Úgy fest, a Kia is szeretne minél nagyobb szeletet a piac mostanság legígéretesebbnek tűnő tortájából, a napokban leleplezték ugyanis a Sonet nevű hobbiterepjárójukat. Az autó rövidesen az indiai utakon debütál majd, de az ígéretek szerint idővel a világ többi táján is elérhetővé válik. A dél-koreai gyártó közben az egyik „házon belüli riválissal” kapcsolatban is előállt néhány újdonsággal.

Mi jut elsőként eszébe, ha azt mondjuk: lengyel autógyártás? A többség alighanem a szocializmus évtizedeiben idehaza is kultikussá váló Polski Fiatot, a Żukkot vagy épp a Warszawát vághatta rá, de az ínyenceknek talán a Syrena és a Polonez nevek is ismerősen csengenek. Azt nem merjük állítani, hogy az ország napokban bejelentett, új márkája megközelítheti például a Polski Fiat sikereit, mindenesetre megpróbálni biztosan megfogja.

Small but beautiful, azaz „Kicsi, de szép”. Ezt a nevet kapta a Mitsubishi napokban ismertetett új üzleti terve, amely a koronavírus-válság miatti veszteségek kezelésére született. A „kicsi” kifejezés szerepeltetéséből már nem nehéz kitalálni, hogy a stratégia jókora megszorítással, áldozatokkal jár. Többek közt azzal, hogy az idén 150 éves japán gyártó gyakorlatilag „feladja” az európai piacot.

Amikor a Ford tavaly előállt a tisztán elektromos Mustang terveivel, már tudni lehetett, hogy a vállalat marketingosztályának nem lesz könnyű dolga, ha az úttörő (mások szerint inkább szentségtörő…) modellt meg akarják szerettetni a vérbeli rajongókkal, akik számára a Mustang név egyet jelent a V8-as benzinmotorral. Nos, a gyártó most egy nem akármilyen „reklámmal” állt elő: elkészítették a Mach-E bivalyerős „rokonát”, amely a teljesítmény terén senkiben sem hagyhat hiányérzetet.

125 éves a Skoda márka (kezdetben Laurin&Klement), és már ezért is megérdemelne egy hosszabb összefoglalót a legfontosabb modellekről (Octavia, Felicia, 1000/1100 MB, S100, 105,120, 130, Favorit, újra Felicia, Fabia, újra Octavia, Superb és legújabban a SUV-ok), de mégsem erről lesz szó, hanem arról, hogy mi történik, ha néhány autóbolond gyakornokot szabadjára engednek a gyárban azzal, hogy gondolják újra valamelyik meglévő modellt.