Van rá esély, hogy jövőre Magyarországra is megérkezzen a világ első szériagyártású hidrogén-üzemanyagcellás személyautója, a Toyota Mirai. Egy mondat, ami mögé egyelőre jó pár „csillagot” oda kell biggyesztenünk, jelen állás szerint ugyanis néhány akadály még tornyosul az egyesek által a leginkább környezetbarátnak tartott technológia és hazánk között. Ettől persze még magával a gondolattal érdemes már most eljátszani.

A Nissan Leaf volt 2010-ben az első szériában gyártott, valóban használható, tisztán elektromos személyautó, a neve örökké etalon marad, övé az úttörők dicsősége. Ezt az előnyt a Leaf egészen sokáig tartotta is, még ma a Tesla-korszakban is ez a 2. legkelendőbb villanyautó. Csakhogy időközben a konkurencia is magához tért, a Nissan pedig mintha elkényelmesedett volna ebben a nagy jólétben.

Rendhagyó módon, egyszerre „két színpadon” mutatták be minap az új Mercedes-Maybach S osztályt. A márka luxusmodelljének premierjét ugyanis a többség a Mercedes me nevű, nemzetközi digitális platform segítségével követhette, azonban Kínában egy 350 fős közönségnek volt szerencséje személyesen is megtekinteni az autót. A német gyártó célja egyértelmű a várhatóan jövőre piacra kerülő kocsival: többek közt számos kényelmi innováció révén új szintre emelni a fényűzést.

„A versenypályáról az utakra”. Ezzel a szlogennel mutatták be minap a Lamborghini Huracán STO-t, amely ennek megfelelően a közúti forgalomban is használható, ám ettől függetlenül minden „porcikájában” a sebesség hajszolására született. Utóbbi persze nem is csoda, hisz olyan elődök alapjaira építkezett, mint az olasz gyártó saját versenyszériájában vitézkedő Huracán Super Trofeo EVO vagy épp a háromszoros Daytona 24 órás bajnok Huracán GT3 EVO.

A BMW még a 2018-as Párizsi Motor Show-n lengette be a Vision iNext tanulmányautót, a koncepcióból pedig kicsivel több mint két év alatt lett gyártásra kész változat. A napokban ugyanis leleplezték az immár BMW iX néven emlegetett kocsit, amelyet a bajor márka csúcskategóriás, elektromos szabadidőautójának szánnak.  Lássuk, melyik jelzőre mennyire szolgál rá a jövőre várhatóan már az utakon is feltűnő jármű!

„Nyomokban eredetit tartalmazhat.” A különböző élelmiszerek csomagolásán olvasható feliratot kölcsönvéve nagyjából ezt mondhatjuk az olasz Totem Automobili műhely által a napokban bemutatott autóról, amely egy 55 esztendővel ezelőtti Alfa Romeo Giulia GTA elektromossá varázsolt változata. A mérnökök tehát bátran hozzányúltak a tradíciókhoz – ettől persze még a végeredmény több mint lélegzetelállító!

Idén ünnepli 40. születésnapját a Renault Trafic kisteherautó, a gyártó pedig ez alkalomból két új változattal rukkolt elő. A SpaceClass és a Combi névre keresztelt verziók a tervek szerint jövő tavasszal kerülnek forgalomba, de jó pár részletet már most elárult a francia cég. Ez alapján a népszerű mikrobusz kívül és belül is átesik némi megújuláson.

A címben szereplő kérdéssel harangozta be Bolide nevű autóját a Bugatti, amellyel nem kevesebbre vállalkoznak, minthogy kihozzák a maximumot ikonikus, 8.0 literes, W16-os turbómotorjukból. No, nem mintha az idén bemutatott Chiron Super Sport 300+ kapcsán bárki panaszkodott volna a lóerők hiányára, de a jelek szerint a mérnököknek mégis sikerült találni „némi” tartalékot a rendszerben.

A Ford nemrég bemutatta a hibrid Explorert, amivel lényegében egy amerikai SUV-ot hozott át egy az egyben az európai piacra. A modell Magyarországon is kapható, de ennél érdekesebb a piac, ahonnan jött, és ahova érkezik.