A statisztikák szerint Európában ma már minden tizedik eladott új autó tisztán elektromos. A kontinens országai persze óriási szórást mutatnak e tekintetben, az alig észrevehető részesedéstől a lassan totális dominanciáig. Magyarország ilyen szempontból a középmezőny aljához tartozik. Lássuk, milyen érdekességeket lehet még kiolvasni a számokból!

Egy ideig úgy tűnt, hogy a Honda Civic legújabb, tizenegyedik generációjának egyetlen „hagyományos” meghajtású képviselője sem jut el Európába – nemrég azonban kiderült, hogy a típus rajongói által mindig nagyon várt Type R változat mégiscsak kapható lesz a mi kontinensünkön is. A várhatóan a jövő év elején érkező, teljesítményre kihegyezett kocsiról már eddig is tudni lehetett néhány részletet, a japán vállalat pedig most a teljesítménnyel kapcsolatos adatokat is nyilvánosságra hozta.

A kínai autógyártók egyre hangosabban dörömbölnek az európai piac ajtaján, az egyik legújabb próbálkozó pedig a Hongqi, amely a minap bejelentette, hogy első uniós országként Hollandiában is rendelhetővé teszi az E-HS9 nevű, nagy méretű, prémiumkategóriás szabadidő-autóját. Lássuk, milyen paraméterekkel próbálja elnyerni az öreg kontinens vásárlóinak tetszését a teljesen elektromos SUV!

Nagyjából minden felfordulni látszik, a világ meg megbolondul, és minden más, mint amit eddig megszoktunk: a benzin „sapkátlan” ára 700 Ft felett van, a gáz ára a hétszeresére, a villanyé a duplájára nőtt, a norvég kormány meg megöl egy rozmárt, mert a lakosok szeretik nézegetni, és túl közel mentek hozzá. Minden sokkal drágább lett, miközben az emberek ‒ mint rendesen ‒ a homokba dugják a fejüket, és megpróbálják az eddig szokásaikat továbbra is kigazdálkodni az alig emelkedő bevételeikből. Így leírva nyilvánvaló, hogy nem fog menni, de a hétköznapokban ez nem mindig ennyire evidens. Nézzük, mit hoz ez az autósok számára, mire nem árt, ha felkészülünk.

A kultikus amerikai álomautók és a tradíciók szerelmeseinek az utóbbi években már „le kellett nyelni” az elektromos Ford Mustang vagy épp a villany-Hummer „békáját” – a jelek szerint pedig a Dodge vérbeli izomkocsijai lesznek a következők a sorban. A vállalatnál ugyanis a napokban megerősítették, 2023 decemberével leáll a belsőégésű motorral felszerelt Chargerek és Challengerek gyártása, helyüket pedig akkumulátoros modellek veszik át. Addig is azért gondoskodnak arról, hogy két zászlóshajójuk stílusosan zárjon le egy nagy korszakot.

2020 óta van az utakon a Toyota Yaris negyedik generációja, amely 2021-ben elnyerte a szakmai berkekben igencsak sokra taksált Év Autója díjat. A vevők körében is népszerű kisautónak eddig öt-, illetve háromajtós ferdehátú, egy a SUV-hullámot meglovagolni igyekvő, emelt hasmagasságú (Yaris Cross), illetve bizonyos piacokon (köztük Európában) egy a Gazoo Racing közreműködésével kifejlesztett, nagy teljesítményű sportkocsiverziója (GR Yaris) létezik. Azoknak, akik erről a bőséges „étlapról” sem tudnak választani, a minap bemutatták a szedánváltozatot!

A napokban hivatalosan is bejelentették, hogy a Honda a 2025-ös idény végéig marad a Red Bull Formula–1-es istálló partnere. A dátum nem véletlen, 2026-tól ugyanis gyökeresen új szabályok lépnek érvénybe az üzemanyagokkal kapcsolatban, a többség pedig tényként kezeli, hogy ebben az új korszakban már az F1-be visszatérni vágyó – és az alternatív technológiák terén előrehaladott fejlesztéseket folytató – Porsche lesz a sikert sikerre halmozó osztrák csapat motorszállítója.

A mögöttünk hagyott hétvégén rendezték meg Európa egyik legnagyobb presztízsű hosszútávú autós viadalát, a Spái 24 órás versenyt, amely során a Ferrari hivatalosan is bemutatta a fejlesztés utolsó fázisában járó 296 GT3 nevű kocsiját. A vállalat közlése szerint a jármű megalkotásában az olasz gyártó minden részlege, így többek közt az Formula–1-es csapat is részt vett – ennek köszönhető többek közt a jármű egyik védjegye, a könnyedén levehető első- és hátsó karosszéria.

Egy ideje tudvalevő, hogy a 2014-ben debütált Lamborghini Huracán szuperautó pályafutása rövidesen véget ét, és a helyét egy 8 vagy 10 hengeres „hagyományos” motor köré épülő, plug-in hibrid technológiájú kocsi veszi át. Az olasz gyártó addig is gondoskodik a stílusos búcsúról, a közelmúltban megismert, utcai használatra szánt Tecnica és a versenypályára kihegyezett GT3 EVO2 után ugyanis most a Sterrato nevű speciális kiadással lepték meg a rajongókat. Ha eláruljuk, hogy az újdonság neve olaszul „földutat” jelent, akkor alighanem kitalálható: a kétajtós kupé terepre hangolt verziójáról van szó!