A Honda azok közé a gyártók közé tartozik, amelyek egyelőre lassabban haladnak az elektromos átállás útján: Európában például egészen eddig csak egyetlen villanyautót, a 2020-ban debütált Honda e-t forgalmaztak. Ez a szám most egy csapásra megduplázódik, ugyanis a közelmúltban leleplezett e:Ny1 is megjelent a kontinens kereskedéseiben, beleértve Magyarországot. Az Auto Check Center szervizhálózat mostani bejegyzésében a tisztán elektromos, kompakt SUV bemutatására teszünk kísérletet.

Bő két éve Elon Musk, a Tesla első embere úgy mutatta be a cég akkori újdonságát, a Model S Plaidet, mint ami „gyorsabb, mint egy Porsche és biztonságosabb, mint egy Volvo.” Nos, az állítás első felére most érkezett egy nagyon erős bizonyíték, a tisztán elektromos szedán ugyanis több mint 8 másodperccel megdöntötte a nagy rivális Porsche Taycan Turbo S körrekordját a legendás Nürburgring Nordschleife versenypályán. Az Auto Check Center szervizhálózat legújabb cikkében a világ leggyorsabb sorozatgyártású villanyautója címet visszahódító kocsiról lesz szó.

Ha két átlagautós találkozik a kocsijuk mellett (és nem koccantak, hanem csak úgy beszélnének egymással), nagyjából három kérdést tesznek fel, változó sorrendben: hány lovas, mennyit megy, mennyit eszik. Ezek a kérdések, témák azért is különösen „bájosak” , mert a napi használat, tulajdonlás, örömforrás szempontjából nagyjából érdektelenek és idejétmúltak.

Úgy tűnik, a Porsche fejlesztői nincsenek híján a humorérzéknek: nem is olyan régen a teljesen elektromos Taycan új változatának egyik prototípusán tűnt fel a TDI (vagyis turbódízel) felirat, a minap pedig egy tesztelés alatt álló, ugyancsak kizárólag villanymotor által hajtott Boxsterre raktak „álkipufogót”. A német gyártó a korábbi hírek szerint az évtized közepére mondana búcsút a belsőégésű motoroknak a népszerű típusnál, néhány évvel azután pedig szinte teljesen „kizöldítené” palettáját.

Évek óta tudni lehetett, hogy az Audi TT pályafutása hamarosan véget ér, ez a pillanat pedig egy félreérthetetlen jelzés alapján most jött el: a német gyártó Final Edition, azaz „Utolsó Kiadás” néven mutatta be a minap a népszerű sportkocsi új verzióját. A kezdetektől fogva Győrben készülő kétajtós kupék és roadsterek közvetlen utód nélkül lépnek le a színről, de a sikerükhöz nagy mértékben hozzájáruló formaviláguk a hírek szerint tovább élhet majd az elektromos korszakban is.

Napjainkban szinte kötelező temetni a dízelüzemet, talán már a benzinest is, a sajtó és a megzavart autós fejek pedig hidrogénnel és elektromossággal vannak tele. Ehhez képest a közúti szállításban a dízel továbbra is egyeduralkodó, a többség benzines autóval jár, és nagyjából minden üzemanyaggal vannak komoly problémák. A „félig teli pohár” úgy hangzik, hogy az autózás előtt számos fejlesztési lehetőség van, de mindegyik jelentős technológiai innovációt igényel az áttöréshez. A félig üres pohár felől mindez úgy tűnik, hogy a mai értelemben vett autózás egy az egyben fenntarthatatlanná vált, és annyira energiaigényes, hogy mindenképp zsákutca. Nézzük a részleteket!

A JATO Dynamics nemrég összesítette a 2022-es év autós eladásai adatait 30 országban (26 EU-tagállamban, valamint az Egyesült Királyságban, Svájcban, Norvégiában és Izlandon), amelyből kiderült: 15 év után először nem a Volkswagen Golf az európai vásárlók kedvence, hanem a Peugeot 208! Érdekesség, hogy a hosszúra nyúlt Golf-éra előtt, 2007-ben, éppen az a Peugeot 207 volt a kontinens legnépszerűbb modellje, amelynek helyét az új listavezető kb. 10 éve átvette a márka palettáján.

A Swace egyértelműen a kevésbé ismert Suzuki-típusok közé tartozik, pedig a 2020 őszén debütált, full hibrid kombi Magyarországon is kapható. Némi sarkítással mondhatjuk, hogy az autó nem más, mint egy „átemblémázott” – és kissé jutányosabb árú – Toyota Corolla. Márpedig azok után, hogy utóbbi kocsi Touring Sports változata nemrég átesett egy kisebb frissítésen, borítékolható volt, hogy a Suzuki Swace is hamarosan megújul. Ez a pillanat most jött el, a „ráncfelvarrás” pedig több téren is számottevő előrelépést hozott.

A Formula–1 vezetői nemrég hivatalosan bejelentették, hogy nem pótolják az eredetileget április közepére beütemezett Kínai Nagydíjat, amit a koronavírus-járvány miatt idén sem tudnak megrendezni. A mezőnyre ezzel együtt is rekordhosszúságú, összesen 23 futamot felölelő szezon vár – no meg a több ponton is kifejezetten logikátlanul összeállított naptár miatt nagyjából 8 és fél hónap alatt több mint 132 ezer kilométernyi utazás.