Tovább folytatódik a tisztán elektromos csúcssportkocsik gyártói között dúló „számháború”! A legújabb nevező a Mercedes-AMG, amely a szokásoktól eltérően ezúttal önállóan alkot meg egy járművet, amely nemcsak a stuttgarti márka valaha készült legerősebb utcai autója lesz, de a neves riválisoknak – a Teslától a Lucidon át a Porschéig – is alaposan feladhatja a leckét. A napokban a villanymotorokat fejlesztő YASA cég illetékese árult el néhány részletet a nemzetközi sajtónak a lélegzetelállítónak ígérkező kupéról – amelyet most ennek apropóján górcső alá veszünk az Auto Check Center szervizhálózat aktuális cikkében.

Hétköznap reggel 8:15: egybefüggő kocsisor cammog az M1-M7 közös szakaszán Őrmező (boomereknek: Osztyapenkó) felé a szürke ég alatt. Az Audi rutinból lép ki a besorolást segítő sávra az Egér úti felhajtó tövében (az a sáv itt ugye az Egér útról érkezők életét hivatott könnyíteni), majd 250 fogcsikorgató métert követően újra kiteszi balra az indexet, és már tolja is be egy ijedős, álmos vagy csak óvatos hölgy Toyotája elé, tegyük hozzá, hogy nem szegve meg közben a KRESZ betűjét. A mutatványt „ha neki lehet” alapon egy kék Peugeot is előadja közvetlenül az Audi után (innen is üdvözöljük), szintén az elejére pofátlankodva.

Egybehangzó médiaértesülések szerint a Volkswagen felhagy jelenlegi palettájának legkisebb tagja, az up! nevű városi autó gyártásával. A döntés az iparág trendjeit látva nem meglepő, hiszen a márkák mostanság sorra „menekülnek ki” a számukra a legkisebb profittal kecsegtető A-szegmensből. A VW-kínálat „alján” így immár a Polót találjuk, igaz, a hírek alapján ennek a napjai is meg vannak számlálva. Az Auto Check Center mostani írásából kiderül az is, milyen modellek lesznek az utódok – bár ez aligha lep meg sokakat.

A Citroën prémiumkategóriás modellekért felelős részlegéből nagyjából egy évtizede különálló márkává avanzsáló DS eddig sem volt különösebben lemaradva a járműipart egyre inkább átszövő elektromosítás terén: 2019 óta minden típusuk elérhető valamilyen mértékben villanyosított verzióban is. A 15 másik márkával egyetemben a Stellantis konszern által irányított brand most még magasabb sebességre kapcsol ilyen téren, egy friss bejelentés szerint ugyanis 2024-től kezdődően már minden új DS-autó 100%-ban elektromos lesz. Ezzel párhuzamosan pedig a Lancia történetében is új fejezet nyílik – amiért szintén nem biztos, hogy mindenki rajongani fog. A részleteket az Auto Check Center szervizhálózat friss bejegyzésében igyekeztünk kibogozni.

A japán autógyártók számára az e hónapban kezdődő tokiói Mobility Show számít az év egyik legfontosabb eseményének, ennek megfelelően mindegyikük nagy bejelentésekkel készül – melyek közül néhány az európai piacok számára is releváns lehet. A Suzuki például a hírek szerint a közelgő rendezvényen mutatja be a népszerű Swift legújabb generációját, és ugyanott debütálhat hivatalosan a márka első teljesen elektromos modellje is. A már nyilvánosságra hozott részleteket igyekeztünk összegyűjteni az Auto Check Center szervizhálózat aktuális írásában.

Kicsit késésben van az Aston Martin már 2019-ben belengetett szupersportautója, a Valhalla, de a patinás brit gyártó a minap hivatalos oldalán jelezte: a már gyártásban lévő Valkyrie „kistestvérének” szánt hibrid jármű fejlesztése már a célegyenesbe fordult. A friss közleményből „mellesleg” kiderült az is, hogy a márka legelső sorozatgyártású középmotoros kocsija az előzetes tervekhez képest jócskán erősebb lesz, ezzel átugorja a címben említett bűvös határt. Az Auto Check Center szervizhálózat új bejegyzésében a vállalat szerint a mindennapok során is jól használható kétülésessel foglalkozunk.

Napok óta lázban tartja az autós társadalmat, hogy az Európai Unió új, meglehetősen drasztikus változásokat hozó irányelveket készül kiadni a tagállamok számára. Az összesen csaknem 200 módosítási javaslatot tartalmazó dokumentum legtöbbet vitatott eleme, hogy – részben környezetvédelmi, részben közlekedésbiztonsági indokokra hivatkozva – a meglévő B kategórián felül létrehozná a B+ kategóriás vezetői engedélyt, amelynek hiányában pl. nem lehetne 1,8 tonnánál nehezebb jármű volánja mögé ülni. A kezdő sofőrök számára pedig még ennél is nagyobb korlátozásokat helyeztek kilátásba az ötletgazdák. Ezekről is szó esik az Auto Check Center szervizhálózat friss cikkében.

A mai autók mindenben jobbak, mint a régebbiek, és pont. Lényegben nincs olyan paraméter, amire igaz lenne a „régen minden jobb volt” mondat. Még azoknak is eláll a szavuk egy új MX5-ös Mazda, M-es BMW, Toyota Supra, N-es Hyundai, Alpine (sorolhatnánk a márkákat és típusokat) volánjánál, akik visszasírják a szervókorszak előtti kocsik közvetlen reakcióit. Ha kevesebb közvetlen autót építenek, az csak azért van, mert ennyire van igény, a többség mást vár a kocsiktól. Ugyanakkor, bár a modern autók minden technikai paraméterükben jobbak, ez nem jelenti azt, hogy 20-50-100 éve nem tudtak jó, megbízható, gyors, harmonikus vagy elegáns, szép autót készíteni. Csak azok annak a kornak a technológiáját tükrözik, ezek meg emezét. De akkor minek köszönhető a régi kocsik iránti, lankadatlan vágy? Nos, ennek sok oka van, és talán nem meglepő, hogy ezek egy része érzelmi. Az Auto Check Center szervizhálózat aktuális írásában ezek közül veszünk sorra kettőt:

Bár Magyarországon (a tavalyi év statisztikái alapján) a T-Roc, a T-Cross, a Passat és a Golf is kelendőbb nála házon belül, globálisan mostanság a Tiguan számít a Volkswagen legkapósabb modelljének. A népszerű ötajtós szabadidő-autó aktuális korosztálya már 2016 óta rója az utakat, így csak idő kérdése volt, mikor kerül sor a megújítására. Ez a pillanat most jött el, a német gyártó ugyanis minap hivatalosan is leleplezte a SUV harmadik generációját. Az Auto Check Center szervizhálózat aktuális bejegyzésében a már biztosra vehető információkat igyekszünk röviden összefoglalni.