Elektromos hadüzenet az F1-nek

Elektromos hadüzenet az F1-nek

A Volkswagen ID. R a közelmúltban sorra döntötte a rekordokat a különböző versenypályákon, ráadásul több helyütt nemcsak az elektromos kocsik mezőnyében bizonyult a leggyorsabbnak, hanem az abszolút csúcsot is átadta a múltnak. Sokan ehhez azért hozzátették, a csapat mindig olyan terepet választ, ami tökéletesen fekszik nekik. Most azonban nem akármilyen célt tűztek ki: egy klasszikus aszfaltcsíkon akarják felülmúlni egy világbajnok Forma–1-es autó idejét.

A 2015-ös dízelbotrány után a Volkswagen többek közt a rali-vb-ről, a Dakar-raliról és a Le Mans-i 24 órás viadalról is távozott – pedig egyik világhírű versenysorozatban sem volt épp sikertelen a márka. A motorsportnak persze nem akartak végleg hátat fordítani, csak épp a hangsúlyt a megújulás jegyében igyekeztek az új technológiára helyezni. A gyártó teljesen elektromos kocsikat felvonultató ID. szériájának csúcsmodellje, az ID. R nyarán debütált élesben.

A tengelyenként 1-1 villanymotorral hajtott, összesen 689 lóerővel és 649 Nm-es csúcsnyomatékkal bíró, pilótával együtt is 1100 kg alatti tömegű autó hamar hangos sikereket aratott – még ha ez kissé furcsa kifejezés is egy halkan zümmögő elektromos jármű esetén. A rekordkísérletek alkalmával a volán mögött rendre a jelentős tapasztalattal rendelkező, kétszeres Le Mans-i győztes Romain Dumas ült.

Az első áttörés az Egyesült Államokban rendezett, legendás Pikes Peak hegyi „felfutó” versenyen jött, ahol a kocsi a viadal több mint 100 éves történetében először fért be a 8 perces álomhatár alá. Tavaly aztán az angliai Goodwood Fesztivál kultikus „dombfutamán” száguldott végig az ID. R olyan gyorsan, mint még soha senki – holott kanyarogtak már ott az évek során F1-es autók is.

A fenti pályák közös vonása azonban, hogy jókora szintkülönbséget kell legyőzniük a résztvevőknek, márpedig éppen ez az, ami sokkal jobban megy egy villanyautónak, mint egy belső égésű motorral hajtott versenygépnek. Az ID. R-nek 2019-ben a Nürburgringen is sikerült megdönteni a tisztán elektromos csúcsot, azonban itt már jócskán elmaradt az abszolút rekordtól, amit korábban egy Porsche 919 Evo Hybriddel futottak.

Ennek fényében sokakat meglepett, hogy a Volkswagen a minap előállt azzal: idei legnagyobb célkitűzésük, hogy a kaliforniai, többek közt Nascar- és IndyCar-szériák által használt sonomai pályán megfussák minden idők legjobb körét. A nagyjából 4 kilométer hosszú, 12 kanyarral tűzdelt aszfaltcsík rekordját tavaly Esteban Gutierrez állította fel a 2016-os Mercedes-Benz F1 W07-essel. Igen, ez az a kocsi, amivel Nico Rosberg abban az évben világbajnok lett a technikai sportok királykategóriájában.

Sokan kételkednek, hogy az ID. R-nek összejöhet a csúcs, bár azért hozzátehetjük, hogy ha ők maguk nem bíznának ebben, aligha kürtölték volna világgá a hírt, hiszen így annál kínosabb lenne, ha végül kudarcba fulladna a próbálkozás.  Érdemes megjegyezni továbbá, hogy ha végül a villanyautó lesz a gyorsabb, az sem jelenti azt, hogy jobb, mint a mai F1-es kocsik, hiszen azok az ominózus 2016 óta a megnövelt szárnyméret miatt sokat gyorsultak. Akárhogy is, izgalmas lesz figyelni, mit tud kezdeni a világ talán legfürgébb elektromos járműve a „benzinfaló” rivális idejével.