Űrhajóforma tanulmányból igazi városzabáló SUV-ot hegesztett a Lexus

Űrhajóforma tanulmányból igazi városzabáló SUV-ot hegesztett a Lexus

2020-ra a Lexus 100 ezer autó eladását tűzte ki célul, és ez most a CT mellé beparkoló UX-szel teljesíthetőnek látszik. 

Az első körben még meglehetősen csillagrombolósra vett dolgozat most egy harcias teknős képében öltött testet – azonban senkit se tévesszen meg a látszat, a majd 4.5 méteres gép a szögletes sárvédőkkel és a középsulis matekórák geometriai formáit idéző, a legújabb kori Lexusok sorába illeszkedő hűtőrácsával gond nélkül megeszi maga előtt a városi aszfaltot.

Köszönhető ez többek között annak is, hogy a UX egyből két változatban lesz megvásárolható: a 250 h nevű, 175 lóerős rendszerteljesítményű hibrid mellett ott lesz választható opciónak az UX 200 is, amely egy kétliteres, turbós benzines masinaként igyekszik kiszolgálni azokat, akik a teljesítményt helyezik a környezetvédelem elé. A gyártó elmondása szerint pedig az UX helykínálata a márka vadonatúj CA-C kompakt platformja miatt a kategória tetejére repíti a gépet. Az idén az Év autójának megválasztott Volvo XC40 mellett első blikkre az UX tökéletes alternatívának tűnik – Magyarországon 2019 tavaszán kezdődik az értékesítése.