300 lóerő felett, 3 literes fogyasztás alatt az új RAV4

300 lóerő felett, 3 literes fogyasztás alatt az új RAV4

Nem akármilyen autót mutatott be a most zajló Los Angeles-i Auto Show-n a Toyota. A cég újdonsága a RAV4 Prime nevű plug-in hibrid modell, amely az ötödik generációjánál tartó kompakt SUV történetének eddigi legerősebb verziója lesz. A japánok a figyelemre méltó rendszerteljesítmény mellett a crossover szegmensben kiugróan alacsony fogyasztási adatot is ígérnek – megfejelve mindezt a nem elhanyagolható tisztán elektromos hatótávval.

Amikor 1994-ben debütált a Toyota RAV4, ez számított a világ első kompakt crossover SUV-jának. Azóta az autós világ jókorát változott, immár rengeteg vetélytárs akad ebben a szegmensben, azonban a RAV4 – immár túl négy generációváltáson – továbbra is szép eladási számokat produkál: az USA-ban például tavaly adták el belőle a legtöbbet, nagyjából 427 ezer darabot.

Az első hálózatról tölthető változat leleplezésére pedig mostanáig kellett várni – a tényleges forgalomba kerülésükre pedig a hírek szerint 2020-ban kerülhet sor. Az Egyesült Államokban RAV4 Prime, Európában pedig várhatóan RAV4 Plug-in Hybrid néven értékesített kocsiban a már korábbi modellekből ismerős 2.5 literes, 178 lóerős benzinmotor mellett elöl és hátul is dolgozik majd egy-egy villanymotor. A rendszerteljesítményt így 306 lóerőre becsülik.

Ez jókora ugrás lenne, hiszen az ötödik generáció benzines változata 205, a „mezei” hibrid pedig 222 lóerőt tud. Mindez 6,2 másodperces 0-ról 100 km/h-ig történő gyorsulást tesz lehetővé. Ettől talán nem mindenki „esik hasra”, de ha hozzátesszük, hogy mégiscsak egy 4,59 méter hosszú, 1,85 méter széles és 1,66 méter magas, nagyjából 1,7 tonnás szabadidőautóról van szó, akkor azért megsüvegelendő produkció.

A Toyota azonban az igazán nagy dobást nem ebben, hanem az üzemanyagfelhasználás mérséklésében látja. A hibrid hajtásláncnak köszönhetően az eddigi tesztek alapján 2,6 liter/100 km-es fogyasztás is elérhető a legújabb RAV4-gyel. A cég hivatalos közlése szerint a „konnektoros” modell tisztán elektromos üzemmódban is több mint 60 kilométert képes megtenni. A tapasztalatok szerint ilyen téren azért érdemes megvárni az „éles bevetést”, de ha megközelítőleg pontos ez az adat, valóban kategóriájának egyik éllovasa lehet a Prime.

A nagykapacitású lítiumion akkumulátorok a padlóba építve kaptak helyet, így a gyártó szerint az utastér felépítése nem változik az elődökéhez képest. Mindent egybevetve egyébként még sok a kérdőjel a kocsi körül, beleértve az árát is. Ráadásul a fentebb említett 2020-as debütálás is könnyen lehet, hogy csak az USA-ra érvényes, és az európai vevőknek ennél kicsivel többet is várniuk kell az eddigi legerősebbnek és leghatékonyabbnak beharangozott RAV4-esre.