Új infókat közölt a McLaren a Sennáról

A legendás autóversenyző előtt tisztelgő modellt a Genfi Autószalonon fogják bemutatni.

Az elmúlt év végén röppentek fel az első hírek a McLaren Senna autóról, most viszont sok új információ látott napvilágot az újdonságról, aminek a premierjét Genfben fogják tartani.

A motorháztető alatt egy V8-as, 4 literes biturbó motort találunk majd, amely igen komoly teljesítményű. Egy 800 lóerős erőforrásról van szó, az energiát pedig egy hétsebességes, duplakuplungos automata váltó osztja be.

Az autó közel 1200 kilogramm összsúlyú, a nagy teljesítményű motor pedig a verdát igazán könnyen hozza mozgásba. A 0-100 km/h-ás sprintet 2,8 másodperc alatt futja, a 0-200 kilométeres gyorsulásra is elég neki 6,8 másodperc. A végsebessége pedig 340 km/h.

A McLaren bejelentése szerint 500 darabot gyártanak a Sennából, ebből pedig már az összesetlefoglalózták. Egy pedig egy jótékonysági árverésen kelt el. Egy gyűjtő 2,27 millió eurót fizetett az autóért, az összeggel pedig az AyrtonSenna Institute nonprofit egyesületet támogatták.