Szemben az árral

Szemben az árral

Lassan, szavanként: kétütemű, kompresszió-gyújtású, ellendugattyús motor. 

Ellendugattyús motorokat (hengerfej helyett két, szemben mozgó dugattyú zárja be az égésteret) eddig legfeljebb hajókba és mozdonyokba építettek – mostanában. Ugyanis például 1903-ban egy ellendugattyús motorral értéke el először – automobillal – a 100 mph/h sebességet. Most egy, a robbanómotorok forradalmasítására szakosodott amerikai cég, az Achates Power nagyjából 110 év után újragondolta a megoldást.
Motorjuk nemcsak ellendugattyús, de kétütemű és benzines, emellett kompresszió-gyújtású. Ez nagyjából minden, amit a mai autógyártás eddig igyekezett elfelejteni. Szakemberek mindent megtalálnak róla a neten, de nem gépészeknek elég annyi, hogy a 2,7 literes erőforrás a kompressziós gyújtás miatt 60% körüli termikus hatásfokon üzemel, ami nagyjából 10%-kal jobb a legtöbb mai benzinesnél, de a dízelekénél is. A két főtengellyel működő – háromhengeres, de hatdugattyús erőforrás más tekintetben sem kell, hogy szégyenkezzen: a motor kaszniba építve 270 lóerős és 650 Nm-t ad le 3000/perc fordulaton. Egy egyszerű katalizátorral, részecskeszűrő nélkül is tudja a legszigorúbb, még be sem vezetett kibocsátási szabványokat. A prototípusokra lecsapott a Ford, beépítette azokat néhány F250-es kisteherautóba, és állítólag 7 l/100km-es fogyasztást produkáltak vele. Nos, ha a fele igaz, már túl szép, hiszen a motor gyártásának többletköltségét bőven ellensúlyozzákaz ígéretes adatok. Kíváncsian várjuk, elvben 2019-ben már kaphatóak majd ilyen szériában gyártott gépek Amerikában.