Néhány év és annyi a benzines motoroknak – Legalábbis a VW főstratégája szerint.

Néhány év és annyi a benzines motoroknak – Legalábbis a VW főstratégája szerint.

A Bloombergnek adott interjúban Michael Jost elmondta (reményét fejezte ki?): a 2026-ban megjelenő motorcsalád lesz az utolsó, ami még belsőégésű lesz a VW konszern életében. A CO2-semleges üzemeltetés láthatóan nemhogy lehetőség, de követelmény lesz a jövőben –a VW pedig (úgy fest) komolyan veszi a CO2-kibocsátás csökkentését, ahogy az a világ hol első, hol második legnagyobb autógyártójához  illik is.

Persze nem szabad elfelejtenünk, hogy a Volkswagen már túl van a nevezetes a TDI-botrányon is, a jósolgatás és kész cselekvési terv tehát nem véletlen. Tény viszont – és ezt a márka főstratégája is kifejtette – hogy következő öt év során 50 milliárd dollárt költenek el elektromos építőkészletekre, illetve két lábbal beleállnak a teljes elektromos autó fejlesztésbe is. 2050-re már csak olyan helyen működhetnek majd (Jost szerint) a tisztán benzines kocsik, ahol az elektromos töltésre az infrastruktúra hiánya miatt nincs lehetőség. Érdemes megfontolni a szavait – ha valaki, akkor ő ért hozzá, ezért fizetik.