Minimum érdekes koncepció: terepjáróból versenygép

Minimum érdekes koncepció: terepjáróból versenygép

Mit tettél, Lamborghini? Lehet, hogy valami hatalmas tutiságot? ST-X a tanulmányautó neve, és elképesztően bitangul néz ki – nem véletlen a nyálelválasztás beindulása, viszonylag ritka helyzet, hogy egy alapvetően terepre hegesztett luxusgépet üvöltő versenymasinákká hangszerelnek át.

Ja, merthogy az alap, az a Lamborghini Urus.

Erre épített versenyautót a Lamborghini. Ráadásul a pláne a dologban, hogy a cég olyannyira nem viccel, hogy egész versenysorozatot szeretnének keríteni az „újítás” köré: az elképzelés szerint az Urus kupa pilótái mindent kapnának, csak merjenek beleülni a masinába, és tolni neki rogyásig.  Persze sok gyártónak akad hasonló házikupája, de megint csak mondjuk: ez alapvetően egy Lambo terepjáró köré szerveződik.

Jó, azért az ST-X jelentős fazonírozáson ment keresztül: az autó menetkész súlya a negyedével csökkent, azaz 1,65 tonna körül lehet az ST-X, azaz a gyári V8-as biturbó motor tuti gyorsabbá teszi, mint az eredetit. A kész vas mindenesetre a 2019-es Lamborghini World Final hétvégéjén várható – legalábbis ezt ígéri a gyártó, magának a kupasorozatnak az indulásáról még nem közöltek időpontot.