Időutazás a Fiattal

Időutazás a Fiattal
1957-es bemutatása után 57 évvel egy retro-modellel ünnepli a Fiat az 500-as modelljét.

Olaszország legnagyobb járműgyára jövőre ünnepli az egyik legismertebb modelljének az 57 éves jubileumát. Az 1899-ben, Giovanni Agnelli által alapított autógyár ugyanis 1957-ben dobta piacra a Fiat 500-ast.

A modell aztán nagyon hamar népautóvá vált. Az első modell csak 1975-ig volt gyártásban, de máig emlékezetes, annak ellenére, hogy a későbbi Cinquecentó-k már kevésbé számítanak legendásnak.

57 évvel az 1957-es debütálás után, a Fiat feltámasztja a legendáját: egy 1957 Edition limitált szériával ünnepli majd az évfordulót.  A nosztalgiamodell Los Angelesben debütál majd, és tavasztól lesz megvásárolható, ahogy a neve is mutatja, korlátozott számban.

Azt egyelőre nem tudni, hogy milyen áron lehet majd beszerezni, de azt már elárulták, hogy  fehér, világoszöld és világoskék színben készül, az üléseket pedig barna bőrkárpit borítja majd, és természetesen sok szempontból emlékeztet majd az első modellre.