A Genfi Autószalonon mutatta be a Spyker azt a concept-autót, amellyel a nagy visszatérésre készül.
Sokszor kinevezték már a Volvót ország-kontinens-világ legbiztonságosabb járművének, ugyanis a mérnökök mindig nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy az autóban utazók a lehető legnagyobb biztonságban legyenek, egy esetleges baleset során pedig a lehető legkevesebb sérüléssel ússzák meg a szerencsétlenséget.
Igaz, még csak a számítógépes grafikája látott napvilágot, de úgy tűnik egy igazán ütős buli-limuzin készül a Car For Stars cég boszorkánykonyhájában.
A Ferrari eddig sem az olcsó autóiról volt híres, a 2013-as Genfi autószalonon azonban még magasabbra teszi a mércét.
Megelégelte a Mercedes, hogy az Audi és a BMW mögött csak harmadik helyezett lett a luxusautó-gyártók között, ezért komoly fejlesztési munkálatokba kezdenek a gyár mérnökei.
Ünnepelt nemrégiben a Škoda: elkészült ugyanis a 15 milliomodik személygépkocsi, amely egy Octavia lett.
A Suzuki bejelentette legújabb autóját, az S-Cross nevű kompakt crossovert, amelyet Esztergomban fognak gyártani, a bemutatójára pedig várhatóan a genfi autószalonon kerülhet sor.
A 2012-es év sikeres volt a Renault Groupba tartozó Dacia számára, hiszen 4,8 százalékos eladás-növekedést ért el.
Fantasztikus filmekben találkozhattunk először olyan autókkal, amelyek maguktól elvitték az utasokat a kívánt címre, úgy, hogy azoknak csak ülniük kellett a járgányban, az pedig minden felmerülő problémát megoldott: lassított, gyorsított vagy éppen előzött.