Hány tevét ér egy Tuareg?

Hány tevét ér egy Tuareg?

A szójátékot félretéve, a két vagyontárgy, a púpos állat és a Volkswagen új csúcsmodelljének árfolyama könnyen kiszámítható lenne, még akkor is, ha a versenytevék nagyon drágák tudnak lenni, miközben a német SUV csúcsváltozata forintban fixen 25-26 millió körül van. 

Az állat hátán el lehet bóbiskolni, mert nagyon fejlett az önvezető rendszere, az autó ezt még nem hagyja, igaz, a teve viszont legfeljebb kétszemélyes, az is csak rövidtávon, és egy tankolással nem megy el 800 kilométert, míg a SUV kacagva elvisz 5 embert, meg még több mint 800 liter csomagot.

De mi tud még a fentieken kívül? A rövid válasz az lenne, hogy mindent, hiszen megvehető hozzá az összes létező vezetéstámogató rendszer, mindene elektromos mozgatású, a drága változatban minden kijelző LCD-alapú, az egész nagyon kényelmes, hatalmas (5x2x1,7 méter), van benne 286 dízel lóerő, aminek meg sem kottyan a két tonna. Tud is vele gyorsan menni, de úgy, ahogy az elefánt fut. Gyors, de kicsit ijesztő, és bár meggyőzően gyorsul, nem szívesen teszi, a legjobb közege a komótos hömpölygés, amit 40 és 200 km/ó közötti tempókkal tud felajánlani. Megy ennél gyorsabban, baja sem lesz, de aki tartósan erre vágyik, keressen másik terméket a VW csoport, vagy más márkák széles kínálatából.

Jó vele utazni, jó vele vontatni, elboldogul terepen, bár inkább a szó úrvezetői, mint Land Cruiseri értelmében. Mondjuk úgy, hogy ahova be merünk menni és van szívünk bemenni a 26 milliós kocsival, onnan ki is hoz minket, de alapvetően nem erdészeti munkára optimalizálták. Mindehhez 9 litert fogyaszt, ha valakit ez érdekelne a vételár tükrében. Más kérdés, hogy ebben a ligában nagyon komoly, nevében is luxus konkurensek közül lehet válogatni, akár a Volvo, akár a Mercedes vagy a BMW polcairól, és olyan egzotikumokat, mint az Alfa Romeo, még nem is említettünk.