Európa után Amerikában is tarolt a VW Golf 7

Európa után Amerikában is tarolt a VW Golf 7
Büszke lehet magára a Volkswagen, hiszen miután majdnem egy hónapja a Genfi Autószalonon átvehette az Év Autója címet, a New York Auto Show-n a Világ Év Autója díjat is megkapta a hetedik generációs VW Golf.

Dr. Martin Winterkorn, a Volkswagen AG igazgatótanácsának elnöke így fogalmazott: "Mindannyian nagy örömmel fogadtuk a Volkswagennél a Golf 'Világ Év Autója' címét. Ez az újabb elismerés is jól mutatja, hogy a Golf világszerte önálló kategóriát képvisel.'' Az elnök azt is bejelentette, hogy az új Golf rövidesen hálózatról tölthető hibrid kivitelben, valamint tisztán elektromos hajtásrendszerrel is megjelenik a piacon.

A "Világ Év Autója" zsűrijét 23 ország összesen 66 szakújságírója alkotja, akik napi munkájuk során autósok és érdeklődők milliói számára értékelik a világpiacon megjelenő új modelleket.

A Volkswagen évek óta a jól szerepel a Világ Év Autója szavazásokon: már a jelenlegi Golf elődje is elnyerte 2009-ben e tekintélyes elismerést, akárcsak 2012-ben a márka up! kisautója. A 2010-es év szintén a Volkswagen diadalát hozta, az összesített győzelmet ugyanis a Polo szerezte meg.

A New York Auto Shown a dizájn-díjat a Jaguar F-type kapta meg, a legjobb környezetbarát autónak pedig az elektromos Tesla Model S-t választották.