Bajban van a Sauber

Bajban van a Sauber
Igen nagy gondban van a Forma 1-ben szereplő Sauber istálló: úgy tűnik, komoly pénzügyi zavarba kerültek, számos beszállítójuknak tartoznak és nem is kis összegekkel.

A csapat közelében levő személyek szerint még az is kérdéses, hogy az idei szezont be tudják-e fejezni. A pletyka szerint a szezon befejezéséhez 30 millió dollárra van szükségük...

Vannak azonban olyanok, akik látják a helyzet megoldását, ami pedig nem más, mint az istálló eladása. Rebesgetik már egy ázsiai autógyártó megjelenését, vagy orosz befektetők színre lépését is, akik újra talpra állíthatnák at F1-ben jó ideje szereplő csapatot.

A Sauber Motorsport AG, vagy egyszerűen Sauber egy Formula-1-es csapat, amelyet a svájci Peter Sauber alapított 1970-ben. Kezdetben sportautóversenyeken vettek részt, és 1993 óta szerepelnek a Forma-1-ben. Legjobb versenyen elért eredménye Sergio Pérez második helye a 2012-es maláj és olasz nagydíjon, továbbá két második rajtpozíció.

A csapat legjobb szezonját 2001-ben teljesítette, amikor a negyedikek lettek a konstruktőrök között. Pályafutása során a Sauber még nem szerzett sem futamgyőzelmet, sem első rajtkockát. Első leggyorsabb körüket Kobajasi Kamui futotta a 2012-es kínai nagydíjon.

2005-ben a Saubert a BMW megvásárolta, és 2006-tól 2009-ig BMW Sauber néven szerepelt a sportágban. Miután a BMW kivonult a Forma-1-ből, a csapatot korábbi tulajdonosa, Peter Sauber vásárolta vissza. 2012-ben visszavonult a csapatvezetéstől, posztját átadta Monisha Kaltenbornnak, aki a Forma-1 történetének első női csapatfőnöke lett.